- A nagyapónak világ életében jó volt az étvágya, de most nem tudok neki mit adni, alig eszik...én se tudom mit egyek a cukorbaj miatt... - sopánkodott Mama. A vizsgák végeztével egy csütörtök délután lebicikliztem a nagyszüleimhez segíteni cseresznyét szedni. - És a tojáskrém, amit legutóbb csináltam? Ahhoz nem kell sok kenyér. - mondtam. - Hát... jó volt két evéshez, de sok idő elkészíteni... - mosolygok, magamban a fejemet fogom... Több idő három főtt tojást megpucolni és egy villával összenyomkodni a hozzávalókkal, mint megcsinálni egy meggyes piskótát...? Mama még folytatja a sopánkodások sorát, hogy elvihetném a temetőbe sírt gondozni, úgyis egy hónapja voltunk utoljára, meg bizony a tornácot ki kéne festeni, de az a fránya festő három hete ígérkezett be... őszintén megvallva unni szoktam ezeket a jajongásokat. Jó, Mama másnak nem tudja elragozni, hogy a kilenc tyúkból mennyi tojik, a krumpli milyen bogaras és hány szál szőr nőtt az arcára... - Meddig kell még iskolába járnod? - Papa a konyha sarkában ült, most rám nézett. Protkója a mellette álló újsághalom tetején trónolt. Így fog nélkül selypítve, beesett arrcal, mint egy mazsola, még öregebbnek láttam. Előtte Mama megmutatta, hogy újabban felvizesedett Papa lába, de már kapott rá vízhajtót.  - Vakáció van, Papa - mondtam emelt hangon, mert nagyothalló volt régóta. Egy pár éve Fater felajánlotta, hogy vesz neki hallókészüléket, de azt mondta neki nem kell... Muter erre mondta, hogy biztos unja már az öregasszony szövegelését. - Ez a kislány, nagyobb már tőled, van már udvarlója? - kérdezte Nagyanyámat. Mama felvilágosította, hogy én az unokája vagyok és persze, hogy van udvarló, mert három éve már ők is ismerik. Érszűkületes kihagyásra gondoltam... Papa rá se hederített: - No, és hanyadikos vagy, szeretsz tanulni? - Tizenötödikes voltam most, tanulni meg muszáj. - válaszoltam. - Na, menjünk aztán szedjük le a fát... - mintha zavarta volna nagyanyámat, hogy kikerült a középpontból. Papa kapkodni kezdte a levegőt, tekintete riadttá vált: - Meghalok... Ugye eltemettek? - nézett rám. - Persze Papa, majd egyszer! - nyugtatom bólogatva.  - Szép nóták szóljanak a temetésemen. Így fulladok, hadd feküdjek le bent! - fordult Mamához. Ekkor láttam Papát utoljára. Hétfőn reggel rosszul lett, és bevitték a kórházba, kedden műtötték (és nem lelték semmi baját!). Szerdára gondoltam, főzök neki tejbegrízt és meglátogatom (mivel hallottam, hogy a kórházban egy kocka mackósajtot és egy zsemlét kapott összesen, de a protézisét nem tehette be hozzá, nehogy megfulladjon). Reggel meg is kérdeztem Fatert mikor megy be a kórházba, de azt mondta a Papához már nem kell menni... hajnalban feladta a harcot. 87 éves volt, 58. házassági évfordulóját rosszul léte napján töltötte... Szerette volna megélni az esküvőm napját... sajnálom, hogy nem sikerült neki...

2012/07/02