Bejött az élet, én meg kimentem... Tanácstalan vagyok, mint egy kisközség... Szeretném rendbe rakni magamban a dolgokat, ez a bejegyzés ennek köszönhetően születik.

Lassan másfél éve melózom, júniusban lesz két éve, hogy Édes meggyűrűzött. Január közepén egy forraltborozós estén már valahogy felvetődött, hogy hogyan tovább. Édes rákérdezett végtére is, én milyen lagzit tudok elképzelni. Kicsit hezitálva mondtam, hogy nem olyan hatalmasra gondoltam elég egy 50-60 fő, csak a szűk családi kör, valami szép vízpartos helyen, sok saját megoldásos dísszel, és olcsó ruhával...

Persze nem akartam olyan elvetemült dolgokat kibökni, hogy lovas hintó, limuzin, vagy hogy egy hatalmas uszályos ruhára gondoltam, amit legalább három koszorús lány visz utánam, és a menyasszony táncra felbérelném az Ossian zenekart (emlékére, hogy 2009 június 13-án az sápi koncertjükön találkoztunk először)...

Semmi gond, ő annyra gondolt, hogy felsétálunk a városházához, aláírjuk a papírt és hazasétálunk birkapörit enni, csak a szűk család...

Ez jobban tarkónvágott, mint Jean Claude Van Damme pörgőrúgása. Egy darabig hallgattam. Belegondoltam, hogy a középsulis ballagásomon többen voltunk, vagy Anyósjelölt amikor unokatestvér-találkozót szervezett akkor trombitáltak össze vagy negyven rokont... 

"- De így tényleg csak egy sima papír, és itt pont az emlékeken lenne a lényeg..."

Azzal indokolta, hogy mennyit spórolnánk vele, hisz az ára biztos nem jönne vissza nászajándékból...

Aztán megjegyeztem röhögve, hogy ez tényleg piszkosul emlékezetes lesz, ő vegye fel hozzá az érettségis öltönyét, én meg felhúzok egy gumicsizmát, ha esne az eső, magamra csavarok egy turkálós csipkefüggönyt ruhának, aztán megveregetjük egymás vállát milyen sokat spóroltunk.

Faternak szoktak ilyen cinikus megjegyzései lenni... biztos öregszem.

Még megkérdeztem nővéremet, ők hogy jöttek ki, és kértem Királyfitól is egy árajánlatot, hogy mennyi kedvezményt kapnánk, ha a Csárdában lenne tartva. Másfél milliót saccoltunk, és ebben még nincs a vendégek elszállásolása... 

Akkor sokat agyaltam a témán, felhúztam magam, hiába adtam lejjebb az igényeket, hiába kerestem-mutattam olcsóbbnak tűnő dolgokat, vagy saját megoldásos tippeket spóroláshoz... Egyszer találtam 20-30 ezerért már megvehető ruhát, de cserébe megkaptam, hogy minek akarok saját ruhát? Világ életemben turis voltam, akkor most miért nem érem be egy kölcsönzőssel, vagy egy használttal?

Az ehhez hasonló beszólások annyira leleomboztak, hogy inkább látványosan kerültem a témát, hátha Édes észreveszi magát.

Két hónap után tegnap hozta vissza. Megkérdezte Muterját, hogy náluk mennyiből jönne ki, az ottani helyszínekkel? Sajnos az se lenne sokkal olcsóbb, mint a Csárdában... Kétmilliót saccolt, tokkal-vonóval. Sokallja, hiába mondom, hogy biztos lehet rajta rövidíteni, és egy része biztos visszajön a nászajándékokból stb. Kínomban már körülnéztem a turikban is esküvői ruháért... 

Azt mondta szerinte ez a kétmillió ablakon kidobott pénz, ami sosem térül meg.

Itt eldurrant az agyam...

"- Ha annak tartod, lehet jobb ha az egészet hagyjuk a francba..."

Tegnap ezzel zártam le a beszélgetést, és befordultam a sarokba. Ha nem akarja nekem nem kell ilyen izzadtságszagú kikönyörgött esküvőnek nevezett ráerőszakolt valami...