Nos, mivel elég jó ideje nem írtam semmit pontokban összegezném a megtett utat:

TDK: Tavaly ősszel elfogadták az 1 -es típusú cukorbetegekről szóló TDK munkámat szakdolgozatnak. Phű, az volt még egy kemény menet. Több ízben voltam "foglalkozzon vele a kistököm" hangulatban,( főleg a határidő lejárta előtt egy héttel), de Édes beszélt a fejemmel, ha már idáig jutottam toljam végig a dolgot. Két éjszaka is fent maradt velem segíteni a kérdőívem elemzésében, később meg betanulni a TDK konferenciára a szövegemet. Meg is kapta jutalmát, a köszönetnyilvánításban több sort kapott, mint a két konzulensem összesen!

NYELVVIZSGA: Tavasszal jelentkeztem egy komplex középfokú infós nyelvvizsgára. Az írásbeli része igen húzós volt, de ment. A szóbeli részre egy infós különlegességről kellett kiselőadást tartani (én a Dcontos elektronikus vércukornaplóról írtam). Édest hanyagolni akartam arra a hétvégére, hogy legyen időm magolni, meg feleslegesen ne meresszem nála a seggem, de csütörtökön olyan szinten összevesztem muterral (azt akarta, hogy hétvégén vigyázzak nővérem kisfiára, amíg ők koncerten vannak, hiába mondtam, hogy kedden vizsgázom) szóval pénteken úgy húztam el hozzá, hogy csak úgy porzott mögöttem az út. Amíg ott voltam minden egyes nap kikérdezte tőlem a szövegem, még úgy is hogy annak idején csak németet tanult, azt is rettenetes szinten. De megérte, nekem lett a legjobb szóbeli eredményem a csapatban :)

ÖSZTÖNDÍJ: Erről most lecsúsztam...4,68-ra nem kaptam semmit.

GYAKORLAT: Bizony, szeptember-október között letudtam. A szomszéd város kórházába jártam 6 hétig ügyvitelszervezést lesni. Az első pár nap borzasztó lassan telt, de a végén már hiányoltam, hogy ennyi volt csak. És ami még fontos... a gyak végén a kontrolling csoportnál állást ajánlottak. Hogy miért nem ugrálok örömömben fél lábon, az majd megírom később.

ÉDES: Szeptemberben fogta magát és elköltözött otthonról. Mármint nem véglegesen, csak úgy. Geodéta állást kapott Gyula mellett, szóval most már nem 25, hanem 100 km van közöttünk (még jó, hogy nem vagyok már kolis, akkor lenne még 250 is). Viszont már, nem 50-et, hanem 120 körül keres.

Mióta megpattant Mutertól kétfajta agyszüleményt hallok vele kapcsolatban:

A verzió: megijedt a felelősségtől, hogy januárban végzek és ezért megpattant előlem.

B verzió: kurvázik.

Érdekes módon meg sem hallotta a szerintem logikus magyarázatot, amit már kb. két évvel ezelőtt beszéltünk meg közösen: dolgozik azért, hogy legyen pénze, és körülnéz merre kezdjük január után a közös életünket.

Mikor már nővérem is nekem állt, hogy biztos nincs valóságalapja annak, amit Muter mond akkor borult ki a bili. 

Felvilágosítottam Mutert, hogy jobb lesz, ha befejezi az alaptalan rosszindulatú, gusztustalan agyszüleményes pletykák kiokádását magából, mert könnyen lehet ilyen hozzáállással 10-20 év múlva egyedül fog gubbasztani az öregek otthonában, mert a franc se lesz kíváncsi rá. Ezután hallgatott egy darabig. De további táptalajt nyújtott, hogy hetekig nem találkoztunk Édessel és egy hónap múlva sem hívott meg az albérletébe. ( Biztos kurvázik...)

Aztán megtört a jég: hó végén hazajött majdnem egy teljes hétre, amit együtt töltöttünk a következő hét végére pedig sürgős meghívást kaptam az albijába.

Szóval pénteken fogtam magam és némi útvonaltervezés után felszálltam a buszra. Még szürkületben indultam, de második átszállás után erőteljesen sötétedni kezdett. A busz mellett elsuhanó mezőkön horrorfilmbe illően gomolygott a köd és a falvak határában csak a temetőkben gyújtott mécsesek világítottak. Három óra utazás után Édes kint várt a buszmegállóban. Az üdvözlés után kézen fogott és hazasétáltunk. Egy régi házban lakik (Muter képzete ellenére egyedül), amihez erődszerű kerítés és egy picike kertrész tartozik. Elmondása szerint nem áll fent a veszélye annak, hogy megveszi a házat, mert borzasztó az egész: valami azért mert ezeréves, valami azért, mert szar helyen van és valamelyik mindkét jegyet hordozza. Példaképp külön van a konyha, és a szobák ablaktalanok és mind egymásba nyílnak. Na mindegy... ha dolgozni akart el kellett fogadnia. Ennek ellenére egész jól telt a hétvége. Főzőcskéztünk, begyújtottunk és nagyokat beszélgettünk. Élvezettel mesélte milyen jó lesz, ha mindketten a környéken kapnánk állást, vagy esetleg máshol, de egymáshoz közel, aztán kivennénk egy közös albérletet, miután elég pénzt gyűjtenénk már közös házunk is lenne. Elcsevegtünk a bútorozási ötletekről és meglepetésemre közös véleményen voltunk.

Annak ellenére, hogy milyen depressziós voltam a leköltözéstől, most olyan célegyenesben érzem, hogy végre esély van arra, hogy (lassan) 6 év után egybeforrjanak napjaink...

Csak nekem is ezt a rohadt melót Gyulán ajánlották volna fel, nem a szomszédban -.-"