Rossz passzban voltam...de nagyon.

Mégsem nyugodtam meg. Az esküvő költséghatékonyságán tovább dolgoztam.

Nővérem feldobta, ha annyira spórolni vágyunk, miért nem megyünk el valahova a tengerpartra pár napra és ott házasodhatnánk össze? Picit macerásnak ítéltem...

Névnapom alkalmából felhívott nagyanyám, és mire letettem a mobilt, új dimenziót találtam. Arra gondoltam a régi parasztlagziknál nem is volt étterem, meg bérelt helyszín... Így mi is akár megoldhatnánk nagyanyám portáján, ami ha jól időzítünk tele pompázik virággal és ha szerencsénk van, fater napraforgót vetett a kert alá, ami előtt szintén első osztályú lagzis fotók készülhetnének.

Persze belső tér nincs akkora, viszont rengeteg lampionnal, sörpadokkal és szúnyogriasztós fáklyákkal szabadtéren is  igazán hangulatos lehetne!

Este alig vártam, hogy bedobjam az ötletet. Sajnos nem sült el jól... Mikor felvázoltam a dolgot, Édes úgy nézett rám, mint aki nem tudja eldönteni szellemi fogyatékos vagyok, vagy csak szimplán hülye?

"-És ez szerinted jó lesz így? - Miért mi a gond, ennél olcsóbban nem tudjuk elintézni! - De most mondd meg! Szerinted ez jó lesz így??? Mi van ha esik az eső - De lehetne sátor is, ha például rossz... - De ne legyen eső, elég, ha orkánszél van! Elviszi az egészet, mindenki hazamegy, ott lesz hatvan adag kaja, ami ránk romlik! Szerinted ez így jó lesz...? - Te mondtad, hogy drága én csak egy olcsóbb megoldást kerestem...- De ez nem megoldás, ilyen hülyeséget, hogy a szabad ég alatt! Ez nem megoldás!"

Eddig bírtam.

Kijött belőlem nemcsak a heti, hanem az egész havi stressz is, a minimális fizuemeléstől kezdve, a meghúzott kocsiajtótól, a köcsögösködő munkatársakon át, a tőből letört körmömig minden. Sosem kiabáltam még Édessel. Most húzhat egy strigulát... A fejéhez vágtam, hogy ő nem is akarja az egészet, csak kritizálni akar, mintha direkt akarná az egésztől elvenni a kedvemet, direkt, hogy ne is akarjak tőle semmit. Próbált magyarázkodni, hogy ő mondta azt a két helyet,amit az anyja kérdezett meg. Ráüvöltöttem, hogy nem érdekel, ha ennél konkrétabbat nem tud! Mégegyszer nekipróbált, megint leüvöltöttem, hogy nem érdekel, elegem van az egészből. Hallgattunk. Egy teljes napig.

Másnap mikor este hazatért óvatosan elővette a témát. Már valamivel higgadtabb voltam. Elmondtam, hogy ugyanaz a sablon. Úgy érzem továbbra sem vagyok elég jó. És a folytonos kritikáival ebben erősít engem.Gondolkozzon el rajta, van még köztünk valami vagy csak azért vagyunk együtt, hogy ne legyünk egyedül... Megkérdezte, ha ennyire rossz vele, akkor miért akarok hozzámenni? Elmondtam, hogy minden akkor romlott el ennyire, amikor szóba jött a lagzi téma... Mondtam, hogy nekem is vannak rossz napjaim a konyhán, de én nem rajta vezetem le a feszültséget. Nem jutottunk sehova... a kérdés csak lebegett felettünk mint egy félig leszakadt retkes pókháló... 

Szombat reggel szabadnapom volt, Édesnek meló estig. Épp igyekeztem magam elásni a depresszió mocsarába, amikor rámírt fészen Édes kisfőnökének a felesége Netti, hogy nincs-e kedvem bevásárolni menni vele és a gyerkőcével. Ritkán futunk össze, mivel ő vezeti náluk a háztartást és gyerek mellett még némi irodai munkát is végez a cégnek. Belementem a dologba és a depi helyett a vonulást választottam. Bevásároltunk, közben " kiteregettem a szennyest". Másnak úgyse nagyon tudtam. Gina gépközelben volt, és próbált segíteni, de kicsit úgy éreztem valahogy most nem tudja átérezni a problémát, mivel épp egy kibontakozó kapcsolat közepében van. Ügyeletes drámakirálynőnk, Sünci pedig online-mentes volt épp.

Nettinél viszont nem kaphattam volna jobb társaságot. Vásárlás után behívott egy teára és tovább boncoltuk a témát. Elmesélt egy olyan sztorit az ezt megelőző céges buliról, amit csak szóbeszédből ismertem. Zsika rányomult a férjére, aki durván spicces állapotban elindult kocsival Zsika lakcímére... A történet dupla csavaros, az első: célba érés előtt a kisfőnököt lekapcsolták a zsaruk, kapott egy szép csekket, és jó időre elvették a jogsiját ittas vezetésért... a második: Zsika mindvégig a Csárda egyik vendégszobájában aludta macskajaját. Igazi epic igazságszolgáltatás... Persze Netti teljesen kiborult, és elég komolyan elgondolkozott mindenen. Neki azt tanácsolta az egyik barátnője, hogy mérlegeljen mielőtt bármiben is indulatból döntene. Ő is ezt tudta javasolni. Megjegyezte, hogy látta Édest és felettébb lehangolt volt, sőt ő már egy hónapja olyan lehangoltnak látja. Nekem egyből beugrott a depresszió mocsara, amiben előszerettel fetrengett még közmunka alatt. Megint ez a letargia lenne a gond...?

Vasárnap egy lagzi után pakoltam el a rendezvényteremből. Közben csak járt az agyam... lehet nem tartja elég fixnek a dolgokat? Lehet nem a kapcsolatunk a gond, hanem az egész itteni közeg, a munka? Fél délre végeztem. Édest az ágyban összegömbölyödve találtam. Neki csak 2-3 óra haletetés volt a feladata. Úgy nézett ki, mint egy összegyűrt és megrágott papírgalacsin. Sünci ekkor felhívott. Még most tudatosult benne a sztori. Mikor letettem már Édes is mozgolódott. Mobilozás közben a kezembe akadt egy kis kék átlátszó kavics. Édes épp a cukrát mérte. Letettem elé a kavicsot. "- Mi ez?

- Ezt egy tyúk zúzájában találtuk. Azt hittem üvegdarab" - megkocogtatta a párkányon, kőhangja volt."- Ez nem üveg. Biztos felvette emésztőkőnek, tudod a zúzájában ezekkel őrli össze a kaját." - csak forgatta az ujjai között. "- Még csütörtökön vágtuk a lagzis leveshez, de mondom olyan gyökerek voltak a szakácsok... Lejöttem a rendelésleadásból Nina már beszólt, hogy jött fagyi, vegyem át. Pont akkor engedtem a kopasztólevet. Mondom a fagyit sosem én szoktam átvenni, hanem a szakácsok. Átvette és még elkezdett háborogni, hogy mennyi lett volna nekem átvenni. Rávágtam, hogy mindenkinek megvan a saját dolga, az enyém ez konkrétan nem. Szóval szakadjon le. Olyan ideg kapott el, hogy egyből elvonultam késért, hogy inkább a tyúkokat vágjam le. Jött utánam Ercsi, hogy segít., és fogja a szárnyát, meg a lábát. Hallod olyan kicsi keze volt, nem bírta teljesen átfogni a szárnyát... szegény ott sipákolt, hogy nem bírja. Mondom akkor vágod? Azt meg nem merte...
ezek a gyökerek meg kiültek az ablakba, nézni, hogy mit szerencsétlenkedünk és röhögtek rajtunk! Már mondtam, hogy lenyakazás után fogjuk és bebasszuk a konyhára hadd szaladjon! De csak nem mertem, mert ugye a konyhalányok takarítanak. Ercsi is ott motyogott, hogy most direkt kiültek nézni mit bénázunk. Próbáltam nyugtatni, ha elcsapom a nyakát én is belekapaszkodom a szárnyába és nem lesz itt semmi bénázás. Amikor látták, hogy minden simán megy beültek. Gondoltam hogy rohadnátok meg mind...!" Édes csak nézett rám: "- Egyik sem ment volna oda, hogy akkor fogom vagy valami... igazi gyökerek! - Na ja! Mikor kopasztottuk odajött Titi, hogy szóljunk ha bontjuk, mert azt egyikünk se tudja. Azt is kiosztottam, hogy hogyne tudnám, sőt Ercsinek is megmutatom, ezután ő is tudni fogja, erre elballagott..." Sóhajtott egyet "- Itt  a halászatban is olyan emberek vannak! Aki dolgozna nem bírja fizikailag a munkát. Most is felvettek egy olyat akinek ilyen begörbülős keze van, mint a Horrora akadvában a fickónak..."

És elkezdett mesélni, hogy mennyire nehéz a meló. Hogy mennyire nincs ember. Hogy mennyit szerencsétlenkednek. És hogy itt soha semmi nem fog változni.

A végén odamentem és összeborultunk, mint a kocsma előtt a biciklik.

" - Tudom. Szar az egész, úgy ahogy van." - mondtam és végre kezdtem megvilágosodni. De ez már egy másik történet...