Eltelt a suli második hete is. Még hét elején végleg megfialt a laptopom adaptere (megint). Ezt már eljátszotta korábban, persze amikor a TDK- dolgozat írás közepén tartottam, és másnapra vittem volna ellenőrzésre az anyagot...

Na, mindegy. A pálmát akkor is a mai hazabaktatásom vitte... Már legalább nyolc éve járok aktívan vonattal, de most beleszaladtam egy klasszikus esetbe. 

Már csak 20 kilométert kellett levonatoznom hazáig. Harminc percig fapofával, fájó fejjel vártam a vonatot nem túl rózsás hangulatban. Két vagont kötöttek utána, én a hátulsót egyből ki is szemeltem (mivel a messzebb esőn van 

a legkisebb tömeg). Piszkosul ráhibáztam... z egész kocsi teljesen üres volt. Még alig tettem le magam, amikor átvonult a másik vagonból három "tésvír". Bezárkóztak a budiba mindhárman, mert csesztek jegyet venni. Úgy gondoltam, ha egész idő alatt ott fognak heringezni, akkor nem lesz baj. Sajnos az út közepén kibújtak és mivel már nem számítottak kallerra elterpeszkedtek, úgy csak az ő stílusukban. Ez abból állt, hogy a fülembe üvöltöttek, és mobilon dübögtették a cigányzenét, sőt még táncra is perdültek Egy idő után az egyik elkezdte magyarázni, hogy ismeri az anyámat. Én vállat vontam, én is ismerem. Elkezdte ragozni, hogy hogy néz ki meg merre dolgozik (ebből felismertem egy régi ismerősöm muterját, akivel sokat lógtam általánosban), de a végén azt is letagadtam, hogy van testvérem és nem is lakom otthon. Kekeckedéseikre a legjegesebb közönnyel válaszoltam, magamban pedig azt gondoltam bár feltűnne már a kalauz. Jött is. Mosolyogva megbeszélték, hogy a "fiúcskáknak" nincs jegyük, mert lekésték a vonatot, de nem is tudnak venni, mert nincs náluk egy vas sem, de majd pálinkába behozzák. Istenem, egy ilyen fosos kalauzt...! Bezzeg Édest meg tudták büntetni elég borsosan, annak idején, amikor korkedvezményes jegyet vett, de fél évvel már meghaladta a határt...! Másik büdös nagy fekete pont, hogy képes volt vigyorogva otthagyni a retkekkel! Kívánom szívből, hogy a legnagyobb öröme az életben a vajaskenyér megkenése legyen.  Gondoltam rá, hogy átslisszanok a másik kocsiba de akkor közöttük kellett volna átmennem, aminek tudom hogy fogdosódás lett volna a következménye. Kedves, tejeskávé árnyalatú, indián "tésvíreink" további faggatózásba kezdtek, és egyre inkább rátértek a kinézetemre. Az egyik pár "szopjále"  kifejezést is elejtett, biztos csak reflexből. A másik felajánlott elhasználásra egy tutti- fruttis gumit, szívesen ajánlottam volna, hogy a fejére húzom és addig tartom rajta amíg szuszog. (Istenem... legközelebb tanulmányt írok a cigányok zaklatási modifikációiból. Népszerű lenne a Mein Kampf mellett.) Továbbra is tettem az unottat, magamban pedig már legalább bokáig összefostam magam... Magabiztosan állítottam, hogy van barátom (elgondolkoztam azon, hogy kijelentsem, hogy a peronon vár, de nem mertem megkockáztatni) Még két perc volt az útból. Tovább vitatták a kilétemet, de otthagytam őket. Az egyik utánam jött : "- Nem rendőr neked a barátod?" - bentről nyerítés hangzott. "- Tudtommal..." a végét szerencsére nem hallhatta, mert sűrű bocsánatkérések közepette elszaladt.

Tudom, most valaki azt gondolja, hogy én hergeltem őket, mert egy mocskos rasszista állat vagyok. Igen, kihívóan próbáltam nem venni róluk tudomást. A rasszistaságról... egy ilyen eset után ki nem lenne az?! Levontam a következtetést. Amint végeztem a sulival a lehető legfehérebb helyre költözöm. Ilyennek még véletlen sem akarom kitenni magamat, sem a családomból bárki mást.