Bebuktam...

Mit is?

Hétvégén nem volt buli.A vizsgákkal végeztem hál' istennek, de most továbbra is a gyakszihelykereséssel bíbelődtem.Jött Édes is és később együtt jártuk körbe a környező nagyobb cégeket.A legtöbb helyen arra hivatkoztak, hogy nem alkalmazhatnak gyakornokot, vagy azt is letagadták, hogy van közük a szakmámhoz.Egy helyen azt mondták alkalmaznak.Napi nyolc órában éjjeli műszakban...Kicsit letörtem ennek hallatán.Édes próbált vígasztalni:"-Nem baj, ha hétvégén jössz hozzánk hozhatod nekem az üzemből a friss perecet reggelire..."Gőzöm sincs, hogy fogom bírni.Szerinte az első hónap lesz a legrosszabb (két hónap gyakszi kell).Mivel kicsit "bagoly" vagyok kevésbé félek attól, hogy nem bírnám az iramot.Sokkal inkább attól, hogy ez majd rányomja a bélyeget a kapcsolatunkra.Csak a hétvégék maradnak találkozni, azokat pedig biztosra veszem, hogy végig fogom aludni.Az igazi az lesz, ha neki tavasszal elkezdődik a meló és biztos aludni fog este, miközben én játszom a holdkórost.Ezt a félelmemet megosztottam vele is."-Nem baj, majd nézem, hogy alszol.Hajnalban is olyan kis aranyos voltál, háttal feküdtél nekem én kimásztam, mert vécére mentem, te meg amint észrevetted, hogy nem ér össze a hátunk egyből araszoltál utánam az ágy széle felé közben meg motyogtál..."mesélte nevetve, majd átölelt és adott egy puszit csak a fejem búbjára.Csütörtökön egy kis seb jelent meg a szája szélén.Nem nézett ki herpesznek, de a fertőzés esélyét sem akarta megadni, így nem sok puszit kaptam tőle...Később nálam bekanyarodott a "piros merci" is (még mindig jobb, mint a gólya), így megtapasztalhatta az eddig előtérbe nem kerülő hárpia oldalamat, de érdekes módon jól kezelte.Sőt, az egyik este (amikor az egyetlen testi kapcsolatunk az ölelés maradt) olyan dolgot tett, amit egy kezemen meg tudnék számolni: kimondta az SZ-betűs szót (pontosabban:jaj te...én annyira szeretlek)!Majdnem egy hetet töltöttünk együtt (rávettem, hogy maradjon, ha úgyis beindul mindkettőnknek a meló, akkor nem találkozunk majd sokat)Ezalatt főzőcskéztünk, fűtöttünk, mostunk, teregettünk és tévéztünk (valahogy még egy pornócsatornát is sikerült befognunk, nem hittem volna, hogy ennyit tudunk rajta röhögni).Az egyik este felmerült a továbbtanulásos téma.Ő minden áron azt akarja, hogy tanuljak tovább nappalin.Mondtam, hogy a saját lábamon szeretnék állni, különben is, ha nincs egy év munkaviszonyom leshetjük a gyest is, próbáltam elviccelni a dolgot.Ilyenkor azért elbizonytalanodok.Azért szeretné, hogy menjek fősulira, mert nem akar velem tervezni és minél előbb le szeretne koptatni, vagy micsoda...?Nem tudom merre tartunk és mennyi ideig fog tartani.Azt tudom, ha mellémbújik és belenézek abba a nagy szürkés-barna kevert színű íriszébe, akkor lekapcsol a biztosíték, megszűnik az egész világ, minden gond, gondolat, még a leégett tűz,és a másnapi vizsga is, és csak Ő van és Én...

2011/01/26/