Mint már korábban megjegyeztem: "Ritkán káromkodok, de ha igazán felhúznak, akkor tudok olyat mondani, amitől a legmacsóbb mezei néger is pironkodva kullog el". Íme, ez egy ilyen helyzet...Ki vagyok készülve...testileg lelkileg. Elkezdtem a fősulit...most mindenkinek a piálás, és a sugárban hányós bulizás jut az eszébe. Persze, voltam elsős bulin, összesen másfél óráig és egy citromos sörig bírtam a "csapágygolyók a centrifugában" című számot és visszaindultam (természetesen rossz) busszal a kolesz felé...A negyediken lakunk egy karosok, és a szobákban légkondival is meg lehet dögleni... Erről ennyit. Spanoskodás is még elég takaréklángon megy (eddig 5 emberrel sikerült szót érteni sulis szinten), a legtöbb emberke "átbeszél" felettem. Na, mindegy... A tantárgyak meg egyszerűen brutálisak...Matekból minden órán dogázni fogunk... Latint, jogot, funkcionális anatómiát és pszichológiát is tanulunk, hogy csak az ízletesebbeket említsem... Jó, örülhetnék magamnak, itt vagyok a fősulin, koleszban is vagyok, nincs szobatársam, sikerült egy laptopot beszerezni, jó idő van, satöbbi...Iszonyatosan hiányzik a Jóemberem. Továbbra sem leltem neki valamivel is kecsegtető melót, pedig két hét múlva dobbant. Azt mondta én is borzasztóan hiányzom neki...meg azt is említette, hogy mostanában meló után három sört le szoktak gurítani a munkatársakkal...máshogy nem lehet kibírni a napot. Depressziós... Ugyanúgy el fog süllyedni, mint tavaly télen... Nem akarom...Olyan jó lenne, ha minden estét együtt tudnánk tölteni...A rohadt életbe! Mi a szőrös rákért nem klappolhat egyszerre minden???

(Na jó, Édes melója és a közös albi nem minden...de sokat jelentene)

2011/09/12