Mint már korábban megjegyeztem: "Ritkán káromkodok, de ha igazán felhúznak, akkor tudok olyat mondani, amitől a legmacsóbb mezei néger is pironkodva kullog el". Íme, ez egy ilyen helyzet...
Vége a háromnapos találkáknak... az otthon lebzselésnek... a strandos időszaknak... a fősuli mentes életnek... a nyári szünetnek.
"Amerre nézek, lelki sérülteket látok. Mindenki nyavalyog, mert eldobták, elhagyták, kifosztották. De mind újrakezdi. Megpróbálja ismét. Mert hihetetlen, hogy ezen a tetves bolygón ne lehessen legalább néha-néha boldognak lenni."
Hiába gépeled be google-be, ez egy saját gyártmányú mozaikszó az alábbi állapotra.
Elvileg már nem vagyok tinimini! Unom, hogy kanyarból leszarozzák a dolgaimat csak-azért-mert-a-javadat-akarjuk címszó alatt...Vigyázat, megint "jó" hangulatban vagyok!
Rövid áttekintés lesz várható, ugyanis összezsúfolódtak a programok így nyár végére...
Először is, felvettek a Debreceni Egyetem Egészségügyi karára (Oahhhh, hujujujjujjj, ez az ünneplés helye, virágokat az öltözőbe kérem!). Muternak is olyan hangnemben jelentettem be, mintha páros lábbal rúgták volna vissza a jelentkezésemet. Van bennem egy (pár) tüske, ami miatt nem igazán tudok örülni...
Jobban elgondolkoztam. Szerintem el van átkozva a családunk. Legalábbis anyai ágon biztos. Kezdjük a mesét a családirtó dédipapámmal...